Nagy Ibolya Zsófia sorselemző honlapja
Nagy Ibolya Zsófia sorselemző honlapja
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Ji-king

Az ősi Kínai bölcseletek a születésünk pillanatában ugyanúgy üzenetet hordoztak számunkra, mint ahogy használhatók a mindennapjainkban is a feladataink megoldásának segítésére.

 
Számmisztika

A  számokról szóló tudományt, a számelméletet vagy számmisztikát vagy számmetafizikát az őskori népek közül  mindegyik ismerte.

Archaikus formáját a héber Kabbala őrizte meg, mint a Khaldeus, babiloni, egyiptomi  hagyomány egybefoglalt emlékét.

A szám az a kulcs, amellyel a szellemi értelem az anyag minden titkát ki tudja nyitni, s amellyel az anyagi értelem a szellem titkait is kinyithatja.

A szám az a nagy közvetítő, a végső intellektuális, de már érzékelhető valóság, amely a látható és láthatatlan dolgokat összeköti.

A szám a médium, amelyben az anyag a szellem számára, s a szellem az anyag számára megoldódik.

A szám a rend, az érték alapja,- a szám minden törvény végső értelme,- számokon nyugszik az emberi sors, a közösség sorsa,

a gondolkozás, a szépség, az igazság, a jólét, az egészség, a tudás.

"A számok nem ideák, hanem az ideák jelentései,- a lények ereje nem a számokban van, hanem a számok vannak az erőkben

és a számokat az erőktől és az ideáktól elválasztani nem szabad, de azokat velük összetéveszteni sem szabad."

 (Hamvas Béla)

 

 
CanadaHun oldala
 
Ezüst, Swarovski ékszerek
 
Tanulmányok
Tanulmányok : Számmisztika alapjai

Számmisztika alapjai

  2005.12.26. 09:00

gondolataim a számmisztikáról

 A  számokról szóló tudományt, a számelméletet vagy számmisztikát vagy számmetafizikát az őskori népek közül  mindegyikismerte.

Peruban és Yucaanban  éppen úgy használták, mint  Kínában, Tibetben, Indiában, Iránban, Judeában, Egyiptomban.

Európába Pythagoras hozta át és honosította meg.

Archaikus formáját a héber Kabbala őrizte meg, mint a Khaldeus, babiloni, egyiptomi  hagyomány egybefoglalt emlékét.

Az archaikus szám  nemcsak hogy ideát és képet jelent,- a szám minden jelentések radixa.

Az emberi értelem  az anyagi természetben csak egyetlen ponton éri el az abszolutumot, s ez az egyetlenegy pont: a szám.

 

A szám az a kulcs, amellyel a szellemi értelem az anyag minden titkát ki tudja nyitni, s amellyel az anyagi értelem a szellem titkait is kinyithatja.

A szám az a nagy közvetítő, a végső intellektuális, de már érzékelhető valóság, amely a látható és láthatatlan dolgokat összeköti.

A szám a médium, amelyben az anyag a szellem számára, s a szellem az anyag számára megoldódik.

A szám a rend, az érték alapja,- a szám minden törvény végső értelme,- számokon nyugszik az emberi sors, a közösség sorsa,

a gondolkozás, a szépség, az igazság, a jólét, az egészség, a tudás.

"A számok nem ideák, hanem az ideák jelentései,- a lények ereje nem a számokban van, hanem a számok vannak az erőkben

és a számokat az erőktől és az ideáktól elválasztani nem szabad, de azokat velük összetéveszteni sem szabad."

 

Pythagoras volt az utolsó őskori ember, aki ezt világosan tudta.

A betűk számértékeinek táblázata is az Ő nevéhez fűződik. Pythagoras görög matematikus és filozófus /ie.580-500/. Szamosz szigetén született, Egyiptomban ismerkedett meg a tudományokkal.

 

Átdolgozta a héber ábécé betű számértékét az akkori görög nyelvre, s mi ennek a latin ábécére módosított táblázatát használjuk.

1   2   3   4   5   6   7   8   9

A   B  C  D  E   F   G  H   I

J   K  L   M  N  O   P  Q   R

S  T  U   V  W  X   Y  Z

 
Asztrológia

Születésünk időpillanatának éppúgy üzenetértéke van, mint tenyerünk lenyomatának . A karma és az asztrozófia segítségével e titok megfejtésének nyomába eredhetünk.

 
 
Tarot

A 22 lapos nagy arkánum minden egyes lapja az önismeret egy-egy állomása.

Az 1-21-ig tartó  (7x3-as felosztás egy-egy beavatási misztérium) s a célba érkezést a 22-es, ill. 0-val ellátott Bolond lapja jelöli. A kirakási módozatok tendenciákat mutatnak élethelyzeteinkben való eligazodásban.

 

 
Sorselemzés
 
 
Pontos idő
 
Számláló
Indulás: 2005-03-11
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!