Nagy Ibolya Zsófia sorselemző honlapja
Nagy Ibolya Zsófia sorselemző honlapja
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Ji-king

Az ősi Kínai bölcseletek a születésünk pillanatában ugyanúgy üzenetet hordoztak számunkra, mint ahogy használhatók a mindennapjainkban is a feladataink megoldásának segítésére.

 
Számmisztika

A  számokról szóló tudományt, a számelméletet vagy számmisztikát vagy számmetafizikát az őskori népek közül  mindegyik ismerte.

Archaikus formáját a héber Kabbala őrizte meg, mint a Khaldeus, babiloni, egyiptomi  hagyomány egybefoglalt emlékét.

A szám az a kulcs, amellyel a szellemi értelem az anyag minden titkát ki tudja nyitni, s amellyel az anyagi értelem a szellem titkait is kinyithatja.

A szám az a nagy közvetítő, a végső intellektuális, de már érzékelhető valóság, amely a látható és láthatatlan dolgokat összeköti.

A szám a médium, amelyben az anyag a szellem számára, s a szellem az anyag számára megoldódik.

A szám a rend, az érték alapja,- a szám minden törvény végső értelme,- számokon nyugszik az emberi sors, a közösség sorsa,

a gondolkozás, a szépség, az igazság, a jólét, az egészség, a tudás.

"A számok nem ideák, hanem az ideák jelentései,- a lények ereje nem a számokban van, hanem a számok vannak az erőkben

és a számokat az erőktől és az ideáktól elválasztani nem szabad, de azokat velük összetéveszteni sem szabad."

 (Hamvas Béla)

 

 
CanadaHun oldala
 
Ezüst, Swarovski ékszerek
 
Tanulmányok
Tanulmányok : Inka számrendszer

Inka számrendszer

  2005.12.04. 11:51

Megfejtették az inka számrendszert?

Megfejtették az inkák számrendszerét?


Az inkák egy, a Fibonacci-számokon alapuló számolási rendszert fejlesztettek ki, amellyel a legkisebb hiba nélkül lehet rendkívül bonyolult kalkulációkat végezni – állítja egy olasz mérnök.


Ahogy az inkák számoltak, lépésről-lépésre... >>


Az inkák az Andok hegyvidékein éltek, és körülbelül időszámításunk szerint 1200 körül jelenhettek meg. Utolsó uralkodójuk, a spanyolok által megfojtott Atahualpa idején a Föld egyik legnagyobb birodalmát hozták létre. Atahualpa 1533-as halála után a konkvisztádorok tevékenysége nyomán az inkák eltűntek a történelem színpadáról, számos rejtélyt hagyva maguk után.

Nincsenek írásos emlékek, csak a kipuk

Az első és talán legzavaróbb talány, hogy a bronzkori színvonalon élő nagy népek közül az inkák azon kivételek közé tartoznak, akik nem hagytak maguk után írásos emlékeket.

Titokzatos csomóik, az úgynevezett kipuk ugyan egyesek szerint akár érzelmek, gondolatok kifejezésére is alkalmasak lehetnek – egy hét jegyből álló bináris kód alapján –, de semmiképpen hasonlíthatjuk ezeket az európai/közel-keleti betűíráshoz, az egyiptomi hieroglifákhoz vagy a kínai írásjelekhez.

A kipuk a tudományos közvélemény, az általános vélekedés szerint „adathordozók” voltak, amelyek állatok, történelmi események numerikus számontartására alkalmasak voltak, de bonyolult nyelvi kifejezéseket aligha őriztek meg általuk. (A kipukról szóló újabb elméletekről a
National Geographic Online-on nemrégiben beszámoltunk.)

Rejtélyes számolótáblák

Ugyanakkor az inkáktól a kipukon kívül is ismerünk rejtélyes tárgyakat. Ezek közé tartoznak az úgynevezett yupana számolótáblák is, amelyeket a nálunk is ismert abakuszokhoz hasonlítanak egyesek. A yupanákról azonban semmi bizonyosat nem tudunk, minthogy nem maradtak fenn kisegítő eszközök, amelyek igazolnák a táblák felhasználási módját.

A yupanákból különböző méretű és alakú táblák maradtak korunkra. Voltak, akik stilizált erődrendszer modelljének tekintették őket, mások számolásra alkalmasnak tartották ezeket az eszközöket, de egységes vélemény nem alakult ki velük kapcsolatban.

„Negyven percembe került, hogy megfejtsem a rejtvényt. Nem vagyok a prekolumbiánus civilizációk szakértője. Csupán egyszerűen dekódoltam egy 16. századi rajzot, amely egy matematikai rejtvényeket tartalmazó könyvben szerepelt, amelyet karácsonyi ajándékként kaptam” – ezekkel a megdöbbentő szavakkal most egy olasz mérnök, Nicolino De Pasquale állt elő, miután a tudósok évszázadokon keresztül keresték a magyarázatot a yupanák felhasználására.

A kulcsfontosságú rajzot egy perui spanyol készítette. Felipe Guaman Poma de Ayala 1179 oldalas levelet írt a XVI. században Spanyolország királyának, s ebben lerajzolta a yupanákat és felhasználási módjukat is.

(Poma de Ayala a legfontosabb forrása egyébként a kipu-kutatásnak is, minthogy az ő munkái az inkák titokzatos hagyományait értelmezték abban az időben, amikor még éltek olyan indiánok, akik a spanyolok előtti dél-amerikai kultúrát ismerték.)

Poma de Ayala leírása szerint a yupana olyan cellák elrendezése, amelyek öt sorból és négy oszlopból állnak. A rajzán az alsó sorban lévő jobboldali cellában egy kört is ábrázolt. A következő cellában két kör volt látható, a másikban három, az azutániban pedig öt. A felső sorokban ugyanez a szisztéma (1, 2, 3, 5 kör, cellánként növekvő sorrendben).

Az inkák és a Fibonacci-számok

De Pasquale szerint a cellákban lévő körök a Fibonacci-számoknak felelnek meg. A Fibonacci-sor olyan számokból áll, amelyek a sor előző két tagjának összegéből állnak. (A Fibonacci-sor egészen pontosan így néz ki: 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21… egészen a végtelenségig. Az első két egyes azért szükséges, hogy összeadva őket, kettőt kapjunk. A 3-as már természetesen az 1+2 révén következik, és a továbbiakban így alakul ki a sor rákövetkező eleme.)

Az olasz mérnök hipotézise szerint a yupana, vagyis a számolótábla a 40-es számrendszeren alapul. Antonio Aimi, a Peru 3000 éves művészetét bemutató firenzei kiállítás vezetője szerint a 40-es számrendszer gyorsabb számolást tesz lehetővé, továbbá könnyen konvertálható a tízes számrendszerbe. Aimi szerint De Pasquale módszerét az összes, múzeumokban fellelhető yupanán (16 darabon) tesztelték, és a szisztéma mindegyik esetben működött.

Érdekesség, hogy az inkák nem „fedezték fel” a nullát, így számrendszerükben ez nem szerepelt. Ugyancsak különlegesnek számít, hogy a számokat nem jelenítették meg jelekkel, így nem maradt fenn ilyen fajta ábrázolásuk sem, s ezért nehéz most bizonyítani a yupanák használati módját is.

De Pasquale bejelentése nagy vitát kavart a tudósok között. Gary Urton például, aki a Harvard Egyetemen foglalkozik a titokzatos csomók, a kipuk megfejtésével, így nyilatkozott: „némileg érdekes lehet” a yupanák használatának megfejtése, és az, hogy a 40-es számrendszert használták volna az inkák. Ugyankkor Urton szerint ez a negyvenes alapú szisztéma ellentmond azoknak a forrásoknak, miszerint az inkák a tízes alapú számrendszert használták az Andok térségében a spanyol hódításkor. Az inkák adminisztrációs rendszere is a tízesekre alapozódott, így Urton kissé kételkedik az olasz mérnök hipotézisében.

Aimi is elismeri, hogy De Pasquale metódusát nehéz történelmi tényekkel alátámasztani. Ahhoz ugyanis egy inka „rosette-i kőre” lenne szükség – tette hozzá az olasz szakember –, hogy igazolni tudják az elméletüket. (A rosette-i kő segítette az egyiptomi hieroglifák megfejtését.) Minthogy ilyennek a felbukkanása Dél-Amerikában nemigen várható, ezért a firenzeiek továbbra is azt bizonygatják, hogy az általuk újrafelfedezett módszer minden yupanán működik.

 

A Maják a 20-as számrendszert használták.

 

Az, hogy az inkák nem tízes számrendszert használtak, nem lenne egyébként meglepő. A maják – akik az inkák előtt, és tőlük északra éltek, Közép-Amerikában – a húszas számrendszert használták naptárukban. A húszas számrendszer felfedezése egyébként érdekes módon szintén nem egy maja-kutató érdeme. 1905-ben Joseph T. Goodman középkorú újságtulajdonos volt az USA nyugati partvidékén. Ő állapította meg először, hogy a maják 0-tól 19-ig használnak számokat, pontosabban pontokat és vonalakat, és a naptáruk szerkezetére is ő tette az első, pontos megállapításokat. Goodmannek más területeken is jó érzéke volt: ő ismerte fel először egy fiatal újságíró, Mark Twain tehetségét…

 

 
Asztrológia

Születésünk időpillanatának éppúgy üzenetértéke van, mint tenyerünk lenyomatának . A karma és az asztrozófia segítségével e titok megfejtésének nyomába eredhetünk.

 
 
Tarot

A 22 lapos nagy arkánum minden egyes lapja az önismeret egy-egy állomása.

Az 1-21-ig tartó  (7x3-as felosztás egy-egy beavatási misztérium) s a célba érkezést a 22-es, ill. 0-val ellátott Bolond lapja jelöli. A kirakási módozatok tendenciákat mutatnak élethelyzeteinkben való eligazodásban.

 

 
Sorselemzés
 
 
Pontos idő
 
Számláló
Indulás: 2005-03-11
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!