Mi is az a Ji King?

Egyes tudósok által Kína legrégebbi könyvének tartják, az ötezer évesre becsült Ji-king-et, vagyis a Változások könyvét. A Ji-king csodálatos módon határozta meg Kína hétköznapjait: a történelem során a nagyobb döntéshozatalok előtt a császárok, a katonák és a tudósok egyaránt rendszeresen tanulmányozták, és lényegében e köré a mű köré épült a taoizmus és a konfucionizmus is. A kínai feng shui mesterek ugyanúgy tanulmányozzák ma is, mint elődeik, noha nincs könnyű dolguk, hiszen a Ji-king nem könnyen emészthető olvasmány, egzakt megfogalmazások helyett általában szimbólumokat alkalmaz.

A Ji-king egyik alaptétele az ellentétek elmélete, amit a szerző jin-jangnak nevezett el. Az ellentétek ütközéséből és egymásra hatásából jön létre a csi, az az egyetemes energia, amely egyfelől a világmindenség létrejöttéért felelős, miközben azt is ellenőrzi, mi történik a földön és az égben.

Akárcsak a Feng Shui, ez is Kína egy darabja. Mérhetetlenül sok kérdésre ad választ, több mint egyszerű jóslás; tudatalattinkba beférkőzve ad tanácsot, hogyan viselkedjünk egy-egy élethelyzetben. Fontos, hogy sok ember megismerhesse ezt a „megfogalmazhatatlan” írást, és tanuljon belőle. Akkor tudjuk igazán használni, ha megnyílunk előtte, és megismerjük a Kelet más-, de ugyanakkor csodálatos kultúráját.
Rohanó világunkban sokszor észre sem vesszük a körülöttünk zajló dolgokat.

A Ji King a bölcsességek könyve. Amikor a kezünkbe vesszük, és felteszünk egy kérdést, az ősi kínai Bölcsek adnak rá választ. Olyan választ, ami talán már a fejünkben is megfordult már, de mégsem hallgattunk az érzéseinkre. A könyv eredete ködbe veszett, csupán legendákban olvashatunk róla. Úgy tartják, ősének megalkotója Fu-hszi, a mitikus Isten/király volt. A könyv, akárcsak a Tarot- vagy magyar kártyából történő jóslás, a természetfelettin alapszik. Velünk ellentétben tévedhetetlen; mindig igaz tanácsot ad, csak néha Mi, emberek nem vagyunk elég bölcsek ahhoz, hogy megértsük.

A jósláshoz csupán három pénzérmére van szükség, melyeket hatszor kell feldobni. Minden egyes dobásnál kapunk egy Jin- vagy Jang jelet, melyekből végül összeáll a jósjel. Ennek jelentését egyszerűen kiolvashatjuk a könyvből.

A megfejtéshez nincs használati utasítás; hallgatnunk kell a megérzéseinkre, és megértjük a Bölcsek üzenetét! S ha fellapozzuk a könyvet, ráébredünk, hogy egy értékes dolog került a birtokunkba, egy könyv, ami más mint a többi, ami tanít, és bölcsebbé tesz…

A Ji Csing rövid története

A hagyomány a mitikus Pao-hszi császárnak tulajdonítja a Változások könyvét. Pao-hszi olyan személyiség Kína történetében, mint a mi kultúrkörünkben Mózes. Kína az ő idejében vált szellemi központtá, ő alapozta meg azt a társadalmi rendet és műveltséget, amely a későbbi hatalmas birodalomhoz vezetett.

Valódi, hús vér ember volt Pao-hszi?

Kr. e. 2800-ról van szó. Biztosat senki sem állíthat, azonban abban egyetérthetünk, hogy az ő esetében, Mózesében és más mitikus személyiségeknél talán nem is ez számít. „Hús-vérségüket” felülmúlja, a kérdést elhalványítja az, amit ránk hagytak. Pao-hszitől a Változások könyvét örököltük, a kuák biztosak, itt vannak, évezredeken át, kontinenseken keresztül jutottak el hozzánk. A legenda szerint Pao-hszi egy teknősbéka páncélján talált rá a nyolc trigramra.

A könyvet elsősorban a természeti jelenségek bekövetkeztének jövendölésére használták. A hexagramokhoz írt később verseket Wen király kr. e. 1142-ban, majd fia, Csou hercege, végül pedig Konfuciusz; ő mondta állítólag: „Ha még hosszú éveim volnának hátra, úgy ötvenet a Ji Csing tanulmányozására szentelnék, mivel e tanulmányok révén nagy veszedelmeket kerülhet el az ember.” A versek, értelmezések újabb távlatokat nyitottak a könyv használatát illetően.

A könyvet annyira tisztelték, hogy a vérengző zsarnok Cseng császár hatalmas könyvégetése során a Változások könyvét megkímélte, nem merte elpusztítani. A Ji Csing egy pillanatra megállítja az időt egy bizonyos kérdéses élethelyzetben, és a választ a látszólag véletlenszerűen elrendezett univerzum mögött álló rendből kapjuk meg.

Változások Könyve

Formai oldalt tekintve a 64 kua, élet-helyzet, -részlet nyolc ősjelből épül fel, amelyek a jin és jang hármas csoportjaiból állnak. A kínai nyelv jellegzetessége alapján - ahol egy-egy szó többféle, laza szimbolikájában összefüggő jelentést hordoz; ehhez további képzetek, hasonlatok társulnak, így egy-egy kép, jel-struktúra bonyolult és összetett tartalommal jelenik meg a Könyvben, amely elmélyült tanulmányozást igényel.

Teremtő: az ég, kerek, ő a herceg, az apa, a nefrit, a fém, a hideg, a jég; mélyvörös, jó ló, öreg ló, szikár ló, vadló, fa gyümölcse.
Befogadó: a föld, az anya; szövet, ez a katlan, a takarékosság; egyenletes; tehén a borjával, vagy kocsi, a forma, a sokaság, a tő. A földféleségek közül a fekete.
Gerjesztő: a mennydörgés, a sárkány, az okkersárga; kiterjedés, széles utca, a legidősebb fiú, határozott és heves; még zöld bambusz; nád és káka. ...
Szelíd: a fa, a szél, a legidősebb leány, az irányelv, a munka, ...
Mélység: a víz, árkok, kelepce, kiegyenesítés és begörbítés, a kerék, áthatolás, a Hold, ...
Kapaszkodó: a Tűz, a Nap, a villám, a középső leány, páncélok, fegyverek,...
Nyugvás: a hegy; mellékút; apró kövek, ajtók, nyílások, magok és gyümölcsök,...
Derűs: a tó, a legfiatalabb leány, boszorkány; száj és nyelv, romlás és széttörés, ....

Anélkül, hogy itt és most elmélyülnénk e struktúra formai és tartalmi szépségében és rejtelmeiben, hiszen ehhez az egész Könyv többéves elmélyült tanulmányozása is kevés, ízelítőül álljon itt néhány alapgondolat.

A nyolc ősjel viszonya a változásokban:

"Az ég és a föld határozzák meg az irányt. A hegy és a tó erői kapcsolatba lépnek. A mennydörgés és a szél gerjesztik egymást. A tűz és a víz nem küzdenek egymással. Így vegyíthető egymással a nyolc jel. Az elmúló számlálása az előre irányuló mozgáson alapul. az eljövendő ismerete a visszafelé haladó mozgáson alapul."

"A mennydörgés idézi elő a mozgást, a szél idézi elő a feloldást, az eső idézi elő a nedvesedést, a Nap idézi elő a melegedést, a Nyugvás idézi elő a szünetelést, a Derűs idézi elő az örvendezést, a Teremtő idézi elő az uralást, a Befogadó eszközli ki a menedéket."

"A Teremtő erős, a Befogadó odaadó, a Gerjesztő mozgást jelent. A Szelíd átható. A Mélység veszélyes. A Kapaszkodó függést jelent. A Nyugvás megállást jelent. A Derűs örömet jelent."

és néhány megszívlelendő gondolat:

- A közönséges ember nem szégyelli a ridegséget és nem irtózik a jogtalanságtól. Ha nem kecsegteti valami előny, akkor nem mozdul. Ha nem félemlítik meg, akkor nem javul. Ha azonban a kis dolgokban rendre igazítják, akkor a nagy dolgokban is ügyel magára. Ez az alacsonyrendű ember szerencséje.

- Amikor nem gyűlik fel nagyon a jó, akkor az nem elég híressé tenni valakit. Amikor nem gyűlik fel nagyon a rossz, akkor az nem elég erős megsemmisíteni valakit. Ezért a közönséges ember azt gondolja, hogy a jónak kicsiben nincs semmi értéke; így aztán el is hagyja azt. Azt gondolja: kicsi vétkek nem ártanak; így aztán nem is szokik le azokról. Így a vétkei egyre halmozódnak, míg végül már nem lehet őket takargatni, s bűnössége akkorára nő, hogy már nem lehet többé egyszerűen feldolgozni.

- Veszély keletkezik ott, ahol valaki biztosan érzi magát a helyén. Hanyatlás fenyeget ott, ahol valaki megpróbálja tartóssá tenni sikerét. Zűrzavar keletkezik ott, ahol valaki mindent rendbe tett. Ezért a nemes ember amikor biztos, nem feledkezik meg a veszélyről; amikor helytáll, nem feledkezik meg a bukásról; és amikor rendet teremt, nem feledkezik meg a zűrzavarról. Ezen keresztül kerül személye biztonságba, s lesz képes arra, hogy megvédje a birodalmat.

- A nemes ember nyugalomba hozza személyét, mielőtt megmozdulna; összeszedi gondolatait, mielőtt megszólalna; szilárd kapcsolatokat alakít ki, mielőtt kérne valamit. Amennyiben a nemes ember e három dolgot rendben tartja, teljes biztonságban érezheti magát. Ha azonban valaki hirtelen a mozgásában, azzal a többiek nem szívesen kezdenek. Ha valaki izgága szavaiban, akkor azok nem találnak visszhangra az embereknél. Ha valaki kapcsolati előzmény nélkül követel valamit, akkor az ilyennek az emberek semmit sem adnak. Ha pedig senki sincs velünk, akkor jönnek azok, akik ártalmunkra vannak.

(Az idézetek R. Wilhelm Ji King, A Változások Könyve c. könyvéből származnak)

A Taoizmus és a ji king

A taoizmus

Amíg a konfucianizmus a hagyomány társadalmi, morális és politikai aspektusát tartotta életben, addig a taoizmus az ezoterikus, az iniciatikus és a metafizikai tanításokat őrizte meg. Így a taoizmus gyűjtőneve lett mindazon irányzatoknak és szellemi áramlatoknak, amelyek a kínai tradíción belül az ember szellemi lehetőségeinek, a szabadságnak, az egészségnek, a hosszú életnek, az energia (chi) feletti uralomnak és a halhatatlanságnak (megvilágosodásnak vagy megszabadulásnak) a megvalósítását tűzték ki célul.

Az idők során a taoizmus is két szinten bontakozott ki. A "filozofikus" vagy "metafizikus" taoizmus, tulajdonképpen a taoista ezotéria, amely születéssel (mint például Lao-ce esetében, akinél ezt jelezte, hogy - a legenda szerint - fehér hajjal született) vagy beavatás útján adódott át, taoista mágusok és "repülő" halhatatlanok sora adta tovább a Tao bölcsességét. A másik szint a "vallásos" taoizmus, az exotéria, s ennek vallási panteonjában ott találjuk a mágusok és halhatatlanok sorát. Legendáik hasonlóak az indiai sziddhák legendáihoz, ugyanolyan "üdvtörténetek", a halhatatlanná válásuk történeteit mesélik el. Ilyen mágus volt például Vej Po-jang, akire később még visszatérünk, vagy a "Nyolc Halhatatlan" (pa-hszien). S mivel a későbbiekben a vallási-mítoszi szinteket nem érintjük, ezért tegyünk egy rövid kitérőt a halhatatlanok közé.

A Nyolc Halhatatlan

A Nyolc Halhatatlan a Boldogok Szigetén lakik, ábrázolásokon együtt láthatók egy teraszon, amint a daruháton érkező Sou-hszinget, az Öröklét istenét, vagy más halhatatlant fogadnak. A nyolc közül az első Csung-li Csüan, a Han-korban (i. e. 206 - i. sz. 200) híres és győzedelmes hadvezér volt, de súlyos vereséget szenvedett a tibetiek ellen vívott csatában. Kétségbeesésében a hegyekbe ment, ahol egy taoista remete avatta be a halhatatlanság titkába. Kiváló alkimista lett, aki a higanyt és az ólmot "sárga és fehér ezüstté" tudta változtatni és birtokában volt a "bölcsek köve".

A második Csang Kuo-lao - a legendák szerint - eredetileg denevér volt, amely emberré változott. Tény, hogy senki sem látta őt fiatalon, több száz éves korában találkoztak vele először. Egy bambuszcsőben hordozta a "kibontható" fehér szőrű varázserejű szamarát. Több ízben "meghalt", majd miután elsiratták, feltámadt.

A harmadik halhatatlan Lü Tung-pin, szintén a hegyen találkozott egy taoista remetével, aki beavatta a titkokba. Varázserejű kardjával sárkányokat és tigriseket győzött le, s számos nagy hőstettet vitt végbe. Ugyanakkor olyan kedves történetek is megmaradtak róla, mint például az, hogy egyszer egy fogadóban fizetés helyett darvakat festett a falra, ezek sok látogatót vonzottak oda, de amikor az adósság ez által törlesztődött, a darvak életre keltek és elszálltak.

A negyedik Li Tie-kuaj, a Vasbotos Li, akinek fura külsejét a következő legenda meséli el. Amikor Li elindult, hogy találkozzon Lao-ce-vel, s mesterével egy utazást tegyenek az égben, megszabadult a testétől, levetette ezt a külső burkot, s egyik tanítványára bízta. "Ha hét nap múlva sem térnék vissza, égesd el a testemet" - búcsúzott el a tanítványától. Hat napon át engedelmesen várta a tanítvány a mesterét, de a hetedik napon váratlanul hírül hozták neki, hogy anyja súlyosan megbetegedett. Tisztelettudó fiúként nem habozott, hazaindult, de előbb elégette a mester testét, még a kitűzött idő előtt. Az égből visszatért Li csak egy maréknyi hamut talált. Lelkének némi töprengés után bele kellett költöznie egy éppen akkor meghalt sánta koldus testébe. Íme ezért sántít a halhatatlan Li, s ezért ábrázolják mindig egy vasból készült bottal.

Az ötödik halhatatlan Han Hsziang-ce alkimista, aki az első két halhatatlan tanítványa volt.

A hatodik Cao Kuo-csiu, egy császárné öccse volt, aki a császári udvarnál intrikákkal töltött évek után erdőbe vonult és remete lett. Itt találkozott az első két halhatatlannal, akik maguk közé fogadták.

A hetedik a "tantrikus" taoista, Lan Cej-ho volt, a bolondos félkegyelmű kínai típusa. A piacokon járkált és rögtönzött dalokat énekelt. Gyakran látták részegen és állandó nevetség tárgya volt, ám kedvessége és jósága miatt mégis mindenki szerette és tisztelte. Lányos kinézését és fiatalságát öreg korára is megőrizte és látták a felhők hátán repülni.

A nyolcadik halhatatlan egy leány lett, Ho Hszien-ku, aki életében nem fogyasztott földi ételeket és magányban töltötte napjait. Nagy jós hírében állt, őt szintén látták egy felhőn repülni.

A vallásos taoizmusban templomokat emeltek és kultuszokat alapítottak a nyolc halhatatlan tiszteletére, legendájukat a régi Kínában szinte mindenki ismerte.

A taoizmus, mint vallás

A "titkos" taoista tanok vallássá szervezodése fokozatosan ment végbe. Az i.sz. II. században taoista mesterek összeállították a Magasztos Béke szent könyvét (Taj-ping king), aminek alapján Csang Csiao megalapította a Magasztos Béke Tana nevű vallási mozgalmat, melynek hatalmas tömegek lettek követői. A vallássá alakulás következő állomásaként ez az irányzat egyesült az Öt Méro Rizs Tana (Vu-tou-mi-tao) taoista irányzattal, amelyet a nagy taoista mágus, Csang Tao-ling alapított, és unokája Csang Lu, az Ég helytartója, a Mennyei mester (tien-si), a "taoista pápa" által lett egy hatalmas mozgalommá és vallási szervezetté. A Mennyei mester "trónja" kétezer éven keresztül öröklődött át, s bár l927-ben a kínai kommunisták alakulatai megpróbálták felszámolni a taoista vallást, s ki is szorították Kínából, de megszüntetni nem tudták. Az 1894-ben született 63. Mennyei mester 1949. decemberében Tajvan szigetére szökött, ahol kijelölte utódját, a 64. Mennyei mestert, aki a mai napig is a taoista egyház feje.

Lao-ce

A taoizmus első pátriárkája, Lao-ce (i.e. 570-490), aki Csou fővárosának, Lo-nak levéltári alkalmazottja, történetíró és filozófus volt. Életének nagy részét magányban töltötte, majd 81 éves korában Nyugatra, a Tibettel határos Kun-lun hegységbe távozott. Bármennyire is szerette önmagát az ismeretlenségben tartani, a Han-ku-i hegyszorosban lévo határkapu felügyelője, Jin Hsi felismerte a Mestert: "Te eltávozol és nem láthatunk többé. Hadd ragaszkodjam hát ahhoz, hogy előbb egy könyvet állíts össze nekem". Kérésére Lao-ce összefoglalja a taoizmus lényegét, lediktálja a 81 fejezetből és több mint ötezer jelből álló tanítását, majd eltűnik a hegyekben. Többé nem látták, bár a taoisták szerint ma is ott él valahol fenn a csúcsok közelében.

A 81 versből álló tanítást a hegyszoros őre lejegyezte és Öreg Mester vagy Öreg Gyerek (Lao-ce) címmel az utókorra hagyta. Ez a két fejezetből álló szöveg kapta később az Öreg mesternek a Tao-ról és a Tö-ről szóló tanítása (Tao-tö-king) címet. Magyarul is megjelent több fordítása. Lao-ce és a másik két legismertebb taoista mester, Lie-ce és Csuang-ce a taoizmus három ősguruja, a taoizmus első három pátriárkája. Lao-ce életéről nagyon keveset tudni, mert "nagyon szerette a homályt, és szándékosan eltüntette élete minden nyomát". S ez lesz a jellemző Lao-ce minden követőjére, mert a bölcs (emelkedett, valódi) ember (seng-zsen) "elrejti valódi lényét", "nem hagy nyomot maga után". A beavatott "hímzett selyemruhája fölött egyszerű vászonruhát is visel", és a Tao-hoz igazodik, nem a világhoz. "Végtelenül kicsiny abban, ami által még emberi, végtelenül nagy abban, ami által egy az éggel", és - ahogy a Ji King kommentár mondja róla - "az általa létrehozott változások világosan láthatók, mint a tigris csíkjai". A valódi ember "nem ismeri sem az élet szeretetét, sem a halál gyűlöletét: az életbe belépés nem szerez örömet neki, az elmenetel nem kelt benne semminemű ellenállást". "A Tao-hoz igazodik tervkészítés nélkül". A bölcs (seng) másik típusa az uralkodó, "aki nem mozog", és aki az ég és a föld közötti kapcsolatot fenntartja.

Vej-vu-vej

A Tao-hoz való igazodás alapvető taoista attitűd, amely a nem-cselekvő cselekvésben (vej-vu-vej), az "égi elrendelés" aktív befogadásában valósul meg. "Hagyd, hogy minden magától alakuljon" - mondja Csuang-ce, mert még az Ég is a Tao-t követi. Ez a taoista beállítottság is összecseng az indiai sziddhák természetes és spontán (szahadzsa) útjával, mindkettő "hagyja a dolgokat a saját útján menni", miáltal nem a szokások vagy egy individuális rendező elv érvényesül, hanem a Tao: "Csendben ül, semmit nem csinál, tavaszok jönnek, és a füvek önmaguktól növekednek". Ez a látszólagos nem-cselekvés (vu vej) azonban belső aktivitást takar, olyan aktivitást, amely nem a világ dolgaira és folyamataira, hanem a szellemi útra, a legfőbb elvre, az egyetemes törvényre, azaz a Tao-ra irányul.

Konfuciusz úgy tanította, hogy "cselekedni kell a tudás és az erény birtokában". A taoisták nem-cselekvő cselekvése a tudás és az erény birtokában végrehajtott "befelé" fordulás, önmegismerés és önleigázás. "A Tao szülte az egyet (csi), az egy szülte a kettőt (jang-csi és jin-csi). A kettő szülte a hármat (Ég, Ember, Föld), és a három szülte az összes létezőt (a tízezer, azaz minden dolgot, van-vu)." Minden a Tao-ból származik és minden abba tér vissza, ám maga a Tao megnevezhetetlen és érzékszervekkel fel nem fogható. "A Tao örök és nincsen neve", és "a Tao, mely szavakkal kifejezhető, nem az örök Tao".

Mindazonáltal a Tao jelentései a következők lehetnek: 1. Az Út, amin a világmindenség mozog, ugyanakkor az Út, ami önmagába vezet és amit az embernek be kell járni, azaz szellemi Úton lenni. 2. A megnevezhetetlen Elv, a Nagy Egy vagy a Nagy Ok (taj-csi). 3. A Tan (dharma), vagy törvény, a mindenség legbensőbb törvénye, amihez ha igazodik az ember, akkor a halhatatlanságot is elérheti még ebben a testben. A pecsétírásos ősi forma etimológiája alapján: Fej szerint haladni, vagyis az Értelem fényénél haladni, a Tan szerint élni.

A Tao a Nagy Világos energia (Tai-Jang-csi) és a Nagy Sötét energia (Tai-Jin-csi) áramlásából és ezek egyensúlyából áll. Az egyensúly megbomlásából jön létre a "tízezer dolog" (van-vu), azaz a létforgatag, az örvénylés, a szamszára világa. A taoista praxis ezért a világos és sötét energia (csi) folytonos áramlásában és változásában megvalósított állandóságot, a poláris ellentétek játékában megvalósított középponti uralmat célozza meg.

Mireisz László - JAVASLAP, III. évfolyam, 5.(29.) szám, IKREK